Kriptovaluta-befektetéseket ígértek, mintegy 100 millió forinttal verték át áldozataikat.

Kriptovaluta-befektetéseket ígértek, mintegy 100 millió forinttal verték át áldozataikat.
Az atlétikai vb szervezői 10 kilométeres "futókört" alakítottak ki Budapest belvárosában.
Mint minden évben, most is volt miben gyönyörködni.
A várható villámlás és eső miatt két órával elhalasztották a vb első számát.
A PDSZ elutasítja a tanítási év 2024. június 21-ig történő meghosszabbítását.
Célegyenesbe fordult a rendezés.
Havasi Bertalan, a magyar kormányfő sajtófőnöke közölte pénteken.
Arra kérik az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a www.bud.hu oldalon.
A budapesti találkozón megvitatták az aktuális biztonsági témákat.
Magyarországon Budapest után szakadék, majd következik Orbán felzárkózó favoritja.
A budapesti rablógyilkosság után a helyszínen kolbászt sütöttek, kávéztak és cigizgettek.
Több mint 5 ezren neveztek be a futóversenyekre
Huszonegy év után lett ismét döntős a Ferencváros.
A győriek a legjobb négy között tizenötödször, a négyes döntőben nyolcadszor szerepelnek.
A tánc-szín-játék a költő rövid, ám kalandos életébe kínál betekintést.
A Nemzeti Atlétikai Központ nyitófesztiváljára egyes futamokra már beteltek a helyek.
A résztvevők a pedagógusok bérének emeléséért és a státusztörvény ellen léptek fel.
Az El-döntőre szóló jegyeket kizárólag az UEFA-tól lehetett igényelni.
Június 16-án Izraelt, három nappal később pedig Koszovót fogadják Budapesten.
Európai szélsőjobboldali nacionalista rendezvény készült Budapesten.
A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.
A katolikus egyházfő tegnap érkezett meg Magyarországra.
Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napjának programja.