Embert próbáló héten vannak túl a RegioJet utasai

2017. január 8. - 11:51 | Régió

Lassan elfogy a türelmük az utasoknak, akik a RegioJet járatain utaznak Komárom és Pozsony közt. 

Embert próbáló héten vannak túl a RegioJet utasai
Fotó: Archívum

Az emberek zsúfolásig telt vonatokon járnak munkába, az utasok száma 300 százalékkal növekedett az elmúlt időben, a helyzet elviselhetetlen. A RegioJet már tárgyalásokba kezdett Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel a járatok megerősítéséről.

A vonatokon már így is alig volt hely, a téli szünet beköszöntével azonban még ettől is rosszabbra fordult a helyzet. A közlekedésügyi minisztérium ugyanis elrendelte, hogy január 9-ig a vonatok „szünidei rendszerben” közlekedjenek, amivel alaposan megnehezítették a dolgozó emberek életét.

„Az aktuális héten sajnos valamivel nagyobb mennyiségben telítődtek meg a vonatok, mivel az iskolások téli szünetére való tekintettel a közlekedésügyi minisztérium elrendelte, hogy a járatok szünidei rendszerben közlekedjenek. Ez annyit jelent, hogy egyes vonatok nem közlekedtek, mint például a Komáromból Pozsonyba tartó reggeli gyorsított járat, de további jártok is szünetelnek ebben az időszakban. Január 9-től, tehát hétfőtől azonban már az eddig megszokott menetrend szerint fognak közlekedni a vonatok”

– nyilatkozta Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője.

Hétfőtől tehát minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. A szóvivő elmondása szerint jelenleg is dolgoznak azon, hogy minél hamarabb újabb szerelvényekkel növelhessék a járatok kapacitását. „Erről már decemberben megegyeztünk a közlekedésügyi minisztériummal. A prioritásunk, hogy javítsunk a helyzeten” – tette hozzá Ondrůj.

-para-