A koronavírus-fertőzés kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsítanak egy orvost

2021. február 18. - 17:51 | Külföld

A fertőzés kórházi kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy budapesti orvost - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel, miután csütörtökön nagyszabású akciót hajtottak végre az ügyben.

A koronavírus-fertőzés kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsítanak egy orvost
Illusztrációs felvétel (AP Photo)

Ibolya Tibor közleményében azt írta: két embert őrizetbe vettek - köztük az orvost -, többet pedig előállítottak. A kihallgatásuk folyamatban van.

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult - ismertette. A budapesti kórházban dolgozó orvosnak, munkaköréből adódóan hozzáférése volt a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek.

Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az orvos - egy korábbi páciensének közreműködésével - a koronavírus okozta betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesítette. Ezzel csökkentette az intézmény készletét, így az ügyészség szerint a kórházban kezelt koronavírusos betegek életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. A főügyész hozzátette: az orvos azoknak az egészséges, ilyen kezelésre nem jogosult embereknek is veszélyeztette az egészségét, akiknek ezeket a gyógyszereket értékesítette.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve csütörtökön összehangolt, tizenegy helyszínt érintő, házkutatásokkal egybekötött akciót hajtott végre, és több helyszínen gyógyszereket, készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

MTI