Ma kezdődik a 10. Nemzeti Vágta

2017. szeptember 16. - 08:32 | Kultúra

Koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 72 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délben a 10. Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. 

A Millenniumi emlékmű körül kialakított speciális pályán a verseny a 72 versenyző település és a kishuszár vágta előfutamaival veszi kezdetét. A futamok szünetében szüreti felvonulást és a vágta tánccsoportjának előadását láthatja a közönség. Este lovas táncosok közreműködésével fellép az Ország Táncháza, majd a versenypályán különleges hortobágyi méneshajtás és tüzes vágta lesz.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Közmédia sátra és a Fölszállott a páva színpad televíziós műsorvezetőkkel, a közmédia produkcióinak fellépőivel és gyerekprogramokkal várja vendégeit mindkét nap.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy utat idén is lezárják a forgalom elől, hogy helyet adhasson az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak. A Városligetben a Napozóréten felállított történelmi huszártábor katonái azt mutatják be, miként éltek az egykori vitézek.

Vasárnap sor kerül a további versenyekre, a középdöntőkre, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjére.

MTI/para