Reformkori fesztivál lesz Balatonfüreden hétvégén

A reformkori fesztivált rendeznek Balatonfüreden, ahol péntektől vasárnapig jelmezes felvonulás, kirakodóvásár, korhű ételek és zenei programok várják az érdeklődőket - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a rendezvény művészeti vezetője.

Vászolyiné Dobrosi Ágnes elmondta, hogy immár 11. alkalommal rendezik meg a reformkori fesztivált, ezúttal a Széchenyi-emlékév jegyében, a legnagyobb magyar születésének 225. évfordulója előtt tisztelegve.
 

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szervezésében megvalósuló fesztivál nyitónapján versmondó találkozót és zenés irodalmi estet tartanak, valamint megnyílik egy kiállítás is Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel.

Szombaton több százan vonulnak majd a város utcáin korhű ruhában, a gyermekeket és a családokat pedig népi játékparkkal, kézműves foglalkozásokkal várják egész hétvégén - fejtette ki.

A művészeti vezető beszélt arról is, hogy a város éttermeiben reformkori ételeket lehet majd kóstolni, többek között Jókai Mór és Laborfalvi Róza kedvenceit, valamint korhű ételek elkészítésében is versenghetnek a vállalkozó kedvűek.

Vászolyiné Dobrosi Ágnes elmondta, hogy kulturális és zenei programok is várják a fesztivál látogatóit. Bemutatják Bethlen Istvánné Mária-úton Boldogasszonnyal című könyvét, zenés irodalmi előadást hallgathatnak meg az érdeklődők Üdv Széchenyi címmel.

Énekel Polyák Lilla és Wolf Kati, emellett reformkori operett gálát is láthatnak az érdeklődők mások mellett Kállay Bori és Oszvald Marika fellépésével. Szabó Ádám harmonikán játszik, a Dunazug együttes műsorát korabeli táncokat bemutató táncház kíséri.

Szombaton este a reformkori bálon a Madarak zenekar muzsikál, vasárnap a fiatalokat a Holdviola együttes, a gyermekeket a Tulipános Bábszínház előadása várja, a fesztivált Pintér Tibor és Illyés Jennifer műsora zárja - fejtette ki a művészeti vezető, hozzáfűzve, hogy a rendezvény az őszi szezon nyitányaként évről évre több ezer látogatót vonz.     


MTI/para