Washington óva intette állampolgárait a hongkongi utazásoktól

2020. december 18. - 12:18 | Külföld

Az Egyesült Államok figyelmeztetést adott ki csütörtökön, amelyben azt tanácsolta állampolgárainak, hogy óvakodjanak Hongkongba utazni Kína többi részéhez hasonlóan az új helyi törvények önkényes alkalmazása miatt.

A washingtoni külügyminisztérium konzuli részlege a honlapján megjelent figyelmeztetésben felhívja a figyelmet a Peking által idén júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvényre, amelyet Washington ellentmondásosnak tart. A törvény hatályba lépése óta a Kínai Népköztársaság egyoldalúan és önkényesen gyakorolja a rendőri és biztonsági jogköröket Hongkongban - teszik hozzá. Peking továbbá bizonyította azt a szándékát, hogy a jog adta felhatalmazást olyan tevékenységek széles köre ellen irányítja, amelyeket az elszakadás, a felforgatás, a terrorizmus és külföldi szervezetekkel való összejátszásként határoz meg - olvasható a honlapon.

Az amerikai kormány figyelmeztette polgárait, hogy a törvény kiterjed a nem hongkongi lakosok vagy a Hongkongon kívüli szervezetek által elkövetett bűncselekményekre is. Ezek értelmében Washington szerint letartóztatást, őrizetbe vételt, kiutasítást vagy büntetőeljárást kockáztatnak azok az amerikai állampolgárok, akik nyilvánosan bírálják Kínát.

A közleményben kiemelték, hogy Kína biztonsági erői, köztük a Hongkongban jelenleg működő új nemzetbiztonsági hivatal nem tartozik a hongkongi igazságszolgáltatás felügyelete alá.

A széles nemzetközi bírálatokat kiváltó törvény felszámolta a demokráciapárti tüntetéseket Hongkongban. A tiltakozásokban részt vevő máskéntgondolkodók elleni megelőző rendőri fellépés pedig új normává vált - írták a külügyi ajánlásban.


MTI